Szavazz a Facebook-on a számodra legkedvesebb kártyadesignra! Katt ide!

Youth Fest 5 - Csobbanj velünk!


Mai BNR árfolyam
Latogató statisztika
69406 látogató összesen
472 látogató a mai nap
3 látogató jelenleg online

NyuSzIT

NyuSzIT fesztivál 2009

2009. április 14-én, húsvét harmadnapján délután, a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (SzIT) és a Szilágyballai Ifjúsági Tanács szervezésében,  a szilágyballai református kultúrotthonban első alkalommal került megrendezésre a szilágysági, ifjúsági és hagyományőrző fesztivál.
A fesztivál megnyitójára tizenhat órakor került sor a zsúfolásig megtelt kultúrotthon falai között. Elsőként Vig Szabó Levente, a SzIT elnöke köszöntötte az egybegyűlteteket, a SzIT elnökségének nevében. Elmondása szerint: ,,Az új elnökség a megválasztáskor egy jelképes trombitát vett át, amelyet ezzel a rendezvénnyel első alkalommal fújtunk meg. Arra kell törekednünk, hogy ez a trombita minél többet és minél ékesebben szóljon.”.
A fesztiválon részt vett Kovács Péter, EU parlamenti képviselőjelölt,  az RMDSZ ügyvezető alelnöke is. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fiatalok igen fontos szerepet töltenek be a politikai életben, és az ifjúsági önszerveződés által fejlődő képes fiatal gárda kovácsolódott össze és fog összekovácsolódni ezután is. Éppen ezért támogatni kell az ilyen ifjúsági kezdeményezéseket, mivel ezáltal építjük közösségeinket, őrizünk és teremtünk hagyományt.
A megnyitót követően Bóné Vilmos tartott előadást a szilágysági húsvéti hagyományokról, szokásokról.  
Az előadást követően a sarmasági Illegetők néptánccsoport pörgős műsorát tekinthették meg az egybegyűlt szilágyságiak, melynek keretén belül szatmári és szilágysági táncokat mutattak be, valamint népdalokat énekelt Szász Edina. ,,A tánccsoport 2006-ban alakult, azzal a céllal, hogy megőrizzék és ápolják a magyar népzenét és néptáncot”- nyilatkozta Bai Attila, a tánccsoport felkészítője.
A néptáncbemutatót a tojásevő verseny követte, melyre négy bátor fiatalember jelentkezett, azonban egyikük mégis meggondolt a magát, így mindösszesen hárman maradtak. A versenyzőknek öt perc, harminc-harminc tojás, és egy pohár bor állt a rendelkezésükre. A győzelemhez legalább eggyel több tojást kellett megegyenek, mint a versenytársaik. A visszaszámlálásba a közönség is bekapcsolódott, s így fergeteges hangulat alakult ki már a vetélkedő rajtjánál. A versenyzők különféle technikákat alkalmaztak arra, hogy a főtt tojás belsejéhez hozzáférjenek, s tulajdonképpen ebben rejlett a siker kulcsa is. A legjobb technikával Bonczidai Árpád rendelkezett, aki öt perc alatt 16 tojást sikeresen megpucolt és megevett, s ezáltal az első helyen végzett. A második harmadik helyért szoros küzdelem zajlott Máté Tibor és Szilágyi Norbert között. A második helyet mindössze egy tojás döntötte el és végül Máté Tibor 11 tojással a második, és Szilágyi Norbert a harmadik helyen végzett.  
Az izgalmas vetélkedőt a zilahi Terbete néptánc együttes műsora követte, melyben szatmári táncot mutattak be.  
A szívmelengető táncbemutatóután következett a nyúlfuttató verseny. A rendezvény lebonyolítása előtti napokban ez iránt a versenyszám iránt volt a legnagyobb érdeklődés, s az emberek számára mintegy megfoghatatlannak és ködösnek tűnt a nyúlfuttatás fogalma. Habár sokan jelezték a versenyszámban való indulási szándékukat, a rajtvonalnál azonban mindösszesen két bátor nyúlász sorakozott fel Bálint Attila és Simon Károly. Bálint Attila egy hamu színű és hímnemű nyúllal, míg Simon Károly egy lepke tarkával. A versenyszám lebonyolításához a nézők biztosítottak egy élő falat, mely egy körülbelül két méteres sávot kerített be a kultúrotthonban, mintegy húsz méteres hosszúságban. A visszaszámlálásba ismét bekapcsolódott a közönség is, s így együtt számolva, együtt bíztatva, szurkolt ki-ki a neki szimpatikusabb versenyzőnek. A rajtot követően kissé bizonytalanul indult a mezőny, mindkét nyúl kicsit lámpalázasan toporgott szinte álló helyben. A hamuszín nyúl azonban csakhamar felvette a nyúlcipőt, mintegy 20 másodperc alatt szinte álló helyben hagyva vetélytársát berobogott a célvonalon. Mai napig is rejtély, hogy mit súghatott Bálint Attila a fülébe, melynek hatására futni kezdett, azonban ezzel kapcsolatban, még jó darabig vicces találgatások születnek. Dicséretet érdemel Simon Károly is, aki habár másodikként, de célba érkezett szemmel láthatóan lomha természetű nyulával.  
A nyúlfuttatás izgalmait követően a táncos lábú Terbetések egy szilágysági táncbemutatóval folytatták, melyet elismerő és megérdemelt tapsvihar koronázott meg.
A néptáncbemutatót követően egy külön erre a célra előkészített szobában kezdetét vette a tojásfestő verseny, s vele párhuzamosan a közönséget Ősz Ferenc humorista szórakoztatta. A szilágybagosi jó kedélyű fiatalember nemrégiben a 6. Erdélyi humorfesztivál díjazottjaként térhetett haza a szilágyságba. A provokatív és néha pimasz szemtelenséget súroló poénjaival nagyon rövid idő alatt belopta magát az egybegyűlt szilágysági emberek szívébe. Majd egy órán keresztül, ropogott a nevetés a szilágyballai református kultúrotthon falai között, s az oly sokat emlegetett ,,válság” sem tudott erőt venni a humoráradaton. Az előadóművész szívből jövő, saját szerzeményű vicceivel igazi kikapcsolódást, mókát és kacagást idézett elő.
A humoros előadást követően a piros tojás festő verseny eredményhirdetése következett. A döntést egy három tagú zsűri hozta meg, melynek tagjai voltak Király Amália, Csibi Márta és Máté Levente. Az eredményt a zsűri elnöke Csibi Márta ismertette: ,,A versenyre több mint egy tucat fiatal nevezett be. Nagyon nehéz volt a döntés, mert voltak akik a hagyományokra koncentráltak, s azt próbálták megjeleníteni a tojásokon, s voltak, akik a mai nap eseményeit.” Végül a harmadik díjat, Bálint Tímea kapta, a másodikat Csíszár Tímea, míg az első helyet megérdemelten Nagy Ilona szerezte meg.
A tojásfestő vetélkedő után, a zilahi THE BABES modern táncegyüttes lépett a színpadra. A szemrevaló zilahi lányok kecses mozgása minden szemet a színpadra tapasztott, s vastaps övezte minden mozdulatukat.
A látványos táncbemutatót nem hagyhatta szó nélkül Ősz Ferenc sem, aki ismét színre lépett, hogy egy kicsit megmozgassa az egybegyűltek rekeszizmait.
A viccparádét követően érkeztek meg a meglepetés fellépők a TINI DANCE CENTER és B612 szédületes akrobatikus showtánc előadással.
,,1996 telén a Stubenbergek kastélyának a báltermében született meg a Tini Dance…vidám, elszánt, energiával teli kamaszok lelkes társasága… a kastély ódon falai visszhangozták zenéinket, remegtek az ablaküvegek a dübörgő hangerőtől, s a „tini dance”-sek gyakoroltak, és fejlődtek igazi nagy csapattá váltak… Most 2009-et írunk, s ha visszatekintünk az eltelt 13 évre, láthatjuk több száz színpad dübörgött a T.D.C. –sek lába alatt. Az egykor volt Kölyök Dance –sek , a mai B612 előadása tánc-show a javából !!!     
Latin táncok, „tinidance”-s temperamentummal, keringő, amely „különös éjszakát” idéz, tangó, melyre „sohase mondd, hogy vége!”, charleston, amelyben srácok stukker – halált haltak Mexikóban és szólt a „guantanamera”, óh igen, fieszta ájulásig… és kértük a „puszikát”, s kaptuk a tapsokat , a mosolyt a legdrágább kincset, a közönség szeretetét!”- nyilatkozta Erdei Katalin táncoktató lapunknak, az eddigi tevékenységükkel kapcsolatosan.
A T.D.C. a NyuSzIT fesztiválon sem tett másképp, dübörgött a színpad, véget nem érőnek tűnő tapsvihar követte minden táncukat. A közönséget magával ragadták a dallamok. Az egészen kicsiktől, az idősebb korosztályig mindenki tapsolt. Igazán parádés hangulat uralkodott a teremben.
A táncfergeteget a káráoké vetélkedő koronázta meg. A TINI DANCE-s fiúk, hogy bátorítsák a jelentkezőket egy saját számot énekeltek el, bizonyságot téve ezáltal arról, hogy nemcsak a táncban, hanem az éneklésben is kiválók. A buzdítást követően a jelentkezők listája egyre csak bővült. Párosban és egyéni számokkal is felléptek. A zsűri ez alkalommal a közönség volt. Aki a legnagyobb tapsot kapta, az került ki győztesként. Habár minden versenyző számát vastaps követte, kinek a bátorságát, kinek a tehetségét tapsolták meg, azonban kétség sem fért ahhoz, hogy a legnagyobb tapsot a Máté Norbert és Bóné Attila páros kapta, így ők lettek a NyuSzIT fesztivál ,,káráoké királyai”.
A káráoké vetélkedő zárta a fesztivál műsoros részét, melyet a hajnalig tartó bál követett. A bálban a DINAMYT együttes ismét nagyot robbantott, s táncra késztetett minden lábat.
A NyuSzIT fesztivált nem rendezhettük volna meg támogatóin segítsége nélkül. Köszönet jár a Communitas Alapítványnak, a Szilágyballai Református Egyháznak, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének, a bérmentesen fellépő előadóinknak, szakácsainknak. Külön dicséretet érdemel az a kis szilágyballai ifjúsági csapat, akik ünnepnapot, fáradságot nem kímélve dolgoztak, szervezkedtek azért, hogy egy szórakoztató, hagyományőrző, ifjúsági fesztiválon vehessenek részt a szilágysági fiatalok. Mindez bizonyíték arra, hogy az ifjúsági önszerveződésnek, látható, kézzel fogható pozitív hatásai vannak, az ifjúságra és, hogy ezt a munkát folytatni és még gyümölcsözőbbé kell tenni.
Máté József
| Képgaléria: NyuSzIT fesztivál | 4 kép