Az ünnepélyes megnyitó keretei között Seres Dénes az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke a jelenlegi szilágysági önkormányzati rendszer kialakulásának történeti ismertetése mellett felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a közösségi munka egy életforma, ami teljes embert kívánt. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ Szilágy megyei szervezete teret biztosít minden felkészült fiatal számára a közösségszervező és önkormányzati munkában való részvételre. ,,Amikor mi letesszük a lantot ti kell, hogy átvegyétek. Addig is együtt kell dolgoznunk, hogy majd folytatni tudjátok azt a közösségszervezői munkát, amit mi az elmúlt 20 évben végeztünk a helyi közösségeinkben. Erre kell felkészülni, hogy a lehető legnagyobb odaadással és profeszionalizmussal tudjátok kivitelezni. Úgy gondolom, hogy ez a képzés is egy remek kezdeményezés ezen nemes cél elérése érdekében, amelyhez kitartást és sok sikert kívánok.”- emelte ki a képviselő.
Szilágyi Róbert az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének ügyvezető elnöke a megyei érdekvédelmi Szövetség és az ifjúság közötti viszony ecsetelése mellett ismertette a szilágysági Nyílt év, nyílt napok programjait, amelyre a Szövetség tárt karokkal várja a fiatalokat.
Farkas András a PONT CSOPORT fejlesztési szakembere arra bátorította a fiatalokat, hogy hozzanak létre egy platformot és úgy szilágysági, mint országos szinten a fiatalok érdekképviseletét csoportosan lássák el, mert sokkal eredményesebb, mint az egyéni szinten megvalósított érdekképviselet.
Máté József, a SZIT elnöke arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy az önkormányzati munkában való részvétel során a SZIT a hangsúlyt nem a mennyiségre, hanem a minőségre fekteti. ,,Nem az a fontos, hogy hányan leszünk fiatalként a helyi közigazgatásban, hanem az, hogy azok akik oda kerülnek, mennyire vannak felkészülve és, hogy mennyire tudják hatékonyan képviselni a szilágysági és a magyar közösségeink érdekeit helyi, megyei, országos és európai szinteken.