A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (SZIT) az elmúlt évben a szilágycsehi Partiumi Ifjúsági Konferencia alkalmával elindított egy képzési folyamatot a Szilágy megyei fiatalok számára, amivel a kesőbbi társadalomszervezési, önkormányzati szerepvállalásra szerétnénk felkészíteni a szilágysági magyar ifjainkat. Ennek érdekében egy komplex projektet dolgoztunk ki, amely során, a nonformális oktatási technikák alkalmazása révén, a fiatalok mind az elméleti háttér elsajátítására, mind a gyakorlatban való tapasztalatszerzésre is lehetőséget kapnak.
A projekt gyakorlati oldalaként minden magyarok által lakott Szilágy megyei község, város helyi tanácsának a munkájába szerétnénk bekapcsolni a helyi fiatalokat, kezdetben megfigyelőként, akik részt vesznek majd a tanácsüléseken, hogy betekintést nyerjenek egy önkormányzati képviselő konkrét, mindennapi munkájába. A célunk ezzel az lenne, hogy az önkormányzati rendszert a fiatalokhoz közelebb hozva, segítsék majd annak munkáját, és szakszerűen képviseljék majd az ifjúság érdekei mellett a magyar közössegeink érdekeit.
Úgy véljük, hogy a gyakorlati tapasztalatszerzéssel, és annak komoly elméleti megalapozásával elérhetjük a kitűzött célt, és az ifjúsag nem csak koncepciók szintjén, hanem gyakorlatilag is a szilágysági közösségeink tartóoszlopává tudna válni, és olyan meghatározó társadalomszervező energiafaktorként funkcionálna, amelyből mind a helyi tanácsok, mind a magyar közösségeink profitálhatnának.
A projektben való részvételre 2011. június 1-15. között lehet jelentkezni a www.szit.ro weboldalon.
A képzéssorozat első szakaszára június végén, majd a második szakaszra az októberi hónap folyamán kerül majd sor.
Mire van szükség a résztvételhez?
- kitöltött jelentkezési űrlapra, amelyet itt tölthetsz ki.
- 18 és 35 év közötti szilágysági magyar fiatal kell legyen a jelentkező
- az RMDSZ helyi szervezetének és egy ifjúsági szervezetnek az ajánló levele
- nyilatkozat arról, hogy az RMDSZ színein kívül, sem függetlenként, sem más politikai szervezet vagy civil tömörülős színeiben nem indúlt önkormányzati tisztségviselő jelöltként vagy más tisztségekért
- egy legtöbb 3 A4-es oldal hosszúságú esszé írása a ,,Mit jelent számomra a közösségi munka?” címmel
A projektünk elsődleges támogatója az Országos Ifjúsági és Sport Hatóság és az RMDSZ Szilágy megyei szervezete.
Máté József, SZIT elnök
- Mate Jozsef -
June 10, 2011, 9:11 am
Hozzászólás hozáadásaNyugodtan hozza lehet szolni.
nem harapunk! :)