SzIT Kártya - A menő kártya!

Youth Fest 5 - Csobbanj velünk!


Mai BNR árfolyam
Latogató statisztika
87379 látogató összesen
117 látogató a mai nap
3 látogató jelenleg online

Youth Fest

2010.08.11.
Youth Fest IV. A kutya sem látta? Dehogynem!

Rovat: YouthFest4
Beküldte: szit.ro

A korábbi évekhez képest idén majdnem egy hónappal később került megrendezésre a SZIT által a megye legnagyobb ifjúsági fesztiválja, a Youth Fest. Még így sem késtek el a szervezők, mivel idén a Félsziget fesztivál is kerek egy hónappal később kezdődik. Idén a Youth Fest helyszíne a Szilágysomlyó melletti strand, azaz ahogy mindenki ismeri “Broscaria” volt.
A kétnaposra tervezett fesztivál előtti napokban az időjárás nem volt túl nyárias a környéken, de ennek ellenére szombat reggelre szépen kisütött a nap is, ezzel jelezve, hogy ő velünk van. Fiataloknak szóló fesztiválról lévén szó, a program is fiatalos volt és rugalmas, vagyis nem szigorú szabályok mentén történt. Úgy dél magasságában kezdtek el érkezni a fesztiválozók, sátrat húztak, leöblítették az út porát kívül-belül, aztán kezdetét vehette a fesztivál hivatalos része, azaz a megnyitó, majd az előadások, amiket Barna Gergő és Tövisi Attila Daniel tartottak. Barna Gergő az erdélyi magyar fiatalok szabadidő töltéséről és kulturális fogyasztásairól beszélt a mintegy 40-50 fiatalnak, ezt követően pedig Tövisi Attila Daniel beszélt arról, hogy megszépít-e a reklám. Ezt követően kis csúszással és sajátos módon, de megrendezésre került a barátságos foci is. Csúszás az égi áldás miatt volt, a sajátossága pedig az volt a focinak, hogy 3-3 ember játszotta egy félig tóvá átalakult füves pályán, aminek az eredménye nagy pocsolyacsobbanásokban merült ki, gólokban kevésbé, viszont a jelenlevő közönség nagyon élvezte a srácok fürdését.
Természetesen mire az esti buli kezdetét vette, már több száz fős tömeg gyűlt össze, tehát a hangulat, mondanom sem kell jó volt. Aki még esetleg nem volt teljesen a “top”-on, azoknak a Miss SZIT 2009 csapolta a sört. A hangulat tetőfokát nyugodtan kijelenthetem, hogy a csókmaraton jelentette, amire hat pár iratkozott be, amiből öt pár meg is jelent a versenyen. A csókmaraton fődíja kétszemélyes Félsziget belépő volt, lehet ezért, de az is lehet, hogy csupán szerelemből, de a résztvevők még 20 perc “smacizás” elteltével sem akarták abbahagyni. Ekkor döntöttek úgy a szervezők, hogy nehezíteni kell a dolgon, és féllábon illetve behunyt szemmel kell folytatni a megmérettetést. Ezen nehezítő körülmények hatására is kellett még bő negyed óra, amíg győztest tudtak hirdetni. Végül 48 perccel Darabont Evódia Norina és Józsa István lehetett a Félsziget belépők boldog tulajdonosa. Persze ezzel korántsem lett vége a szombat estének, mivel tudtommal az utolsó szórakozni vágyó fiatalokat hajnali 5-kor sikerült elhessegetni a táncparkettről.
A vasárnapi nap sem volt ennél unalmasabb. Ahhoz képest, hogy hajnalig tartott a buli, elég korán, azaz kb 11 óra magasságában megkezdődött a vasárnapi program. Először a szkander versenyre került sor, aminek a fődíja 2 db Félsziget-belépő volt, ezt a dinnyeevő verseny követte, aminek ha hiszik, ha nem két darab dinnye volt a fődíja. Ezen kemény és fáradtságos sportok után pedig a vízalatti kincskeresés zárta a délelőtti programot, ahol a győztes egy rekesz sörrel lett boldogabb. A vetélkedőket követően ebédszünet következett, aztán lassan kezdett begyűlni a tömeg a szépségversenyre.
Végül eljött a várva várt attrakció, a Miss SzIT 2010. A versenyre összesen nem kevesebb mint 14 csinos lány jelentkezett, eléggé nehéz helyzet elé állítva a zsűri tagjait, akik az idén nem mások voltak mint: Fekete Szabó András szenátor, Szilágyi Róbert ügyvezető elnök, Boncidai Csaba, Perecsen polgármestere, Szalai István grafikus és Máté József főszervező. A ceremóniamesterek Kis Pályi Annamária (Dj Lanna) és Kiss István voltak, akiknek ezúton is köszönjük a segítségüket.A lányok előbb utcai ruhában vonultak végig, ezt követően fürdőruhában, majd legvégül estélyiben, amikor még nehezítésképpen a zsűritől kérdéseket is kaptak, amikre válaszolniuk kellett. A szünetekben a nagyfalui INSTINCT táncolt a közönségnek. Az idei Miss SzIT-díjat Szabó Tímea 20 éves szilágybagosi hölgy nyerte, udvarhölgyei pedig Székely Anita és Nagy Aranka. Az első díj egy két személyre szóló 9 napos görögországi utazás a DRUM CONSTRUCT és a NORDMAN PRODUCT felajánlásából, a második díj egy személyre szóló Félsziget belépő, a harmadik díj pedig egy ajándékcsomag volt, ezen kívül minden hölgy egy emléklappal, tapasztalattal és egy-egy szál virággal lett gazdagabb. Eredményhirdetés után nem maradt más hátra, mint a záró party, ami hasonlóan az azelőtt napihoz hajnalig tartott. Végeredményben elmondhatjuk, hogy az idén is sikerült egy színvonalas és nem kis érdeklődést keltő ifjúsági fesztivált megszervezni a Szilágy megyei fiataloknak, ezzel is építve a közösségszellemet és a hovatartozást.
A fesztivál 2 napjára összesen több mint 1200 ember látogatott ki, ami alátámasztja a fentebb említett érdeklődést. A címben említett kutya pedig hogy jön ide? A strand mellett (ahol a szépségversenyt megrendeztük) lévő domboldalon ugyanis több kutya tartózkodott a szépségverseny ideje alatt, ezzel is szaporítva a verseny nézőseregét. A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani a támogatóknak: DRUM CONSTRUCT es a NORDMAN PRODUCT, a Brosocaria-nak, aki a helyszínt biztosította.
| Képgaléria: Youth Fest 2010 | 46 kép
A fotókat Szabó Tamás és a brandrops munkatársai készítették. Köszönjük nekik!

facebook Email Google Bookmarks gbuzz twitter yahoo
Hozzászólás hozáadása
Neved:
Email:
Üzenet:
This is a captcha-picture. It is used to prevent mass-access by robots. (see: www.captcha.net)

SPAM ellenőrzés! Írd be a képen látható kódot!