2010.06. 4.
Május 28-30. között már másodjára került megrendezésre Szilágysomlyón a SBDT (Simion Bărnuţiu Magyar Diáktanács) által szervezett diáknapok.
Az egyre növekvő résztvevők száma arra utal,hogy rendezvényünk kezd még inkább elterjedni a fiatalok körében.
Programunk május 28-án, délután 4 órakor kezdődött.
A hivatalos megnyitó után első útunk a városi parkba vezetett, ahol megtartottuk talán legizgalmasabb programunkat, a Flash Mob mozgalmat. Ez a mozgalom leginkább az összetartásról, a viccről a szórakozásról, szórakoztatásról szólt. Példaként említem a buborékfújást, amelyet a parkban játszó gyerekek kiváltképp élveztek. E mellett még a csocsó és dárcbajnokság aratott nagy sikert ezen a napon.
Másnap a sportrendezvényekre rengetegen jöttek el, a sok csapat profizmussal mutatta meg foci és kézilabdatudását a Báthory István Magyar Tannyelvű Általános Iskola sportpályáján. Az ezt követő Bolondok Aranya című kincskeresős csoportos játékunk is elnyerte a diákok tetszését.
Az evő-ivó versenyszámunkon minden csapatból egy személy vehetett részt és kóstolhatta meg a diáktanácsunk által készített, enyhén szólva ínycsiklandozó vacsorát. Majd sor került a Dökopoly versenyszámunkra, amelyet a végkimerülésig játszottunk.
Vasárnap a közelgő gyereknap tiszteletére a kisiskolásoknak szerveztünk szórakoztató programokat, amelyekre nebulók hada jött el nagy lelkesedés közepette.Legelőször csoportos játékokat játszottunk velük a Báthory István Magyar Tannyelvű Általános Iskola udvarán, majd ők is részt vehettek egy direkt nekik szervezett kincskeresős csoportos játékban, amiben még a néha fel-fel bukkanó eső sem vette el a kedvüket.
Reméljük minden résztvevő szívesen gondol vissza a diáknapokra és jövőre még ennél többen is ellátogatnak programjainkra.
Ez a sikeres rendezvény a Communitas Alapítvány és helyi támogatóink segítségével jött létre. Köszönet érte!
Vida Emese, SBDT-PR felelős