Idén 25. alkalommal jön több, mint egy hetes turnéval Magyarországra és Erdélybe a hatvanfős ének- és zenekar. Grace „Kegyelem” címet adták koncertsorozatuknak, amellyel Zilahra is ellátogatnak.
A jótékonysági koncerteket negyedik alkalommal szervezik közösen a Magyar Református Szeretetszolgálattal. Ebben az évben a rendezvényen begyült önkéntes adományokat a Nevelőszülői Hálózat javára ajánlották fel, akik a családvesztett gyermekekkel foglalkoznak.
A Shirchadasj & band szeretné megmutatni saját stílusában, zenéjével azt az örömöt, amit Isten szeretetéből merítenek. Megvallják gyengeségeiket és őszintén vallanak a nehéz pillanatokról is. Örömmel fogadják, hogy énekükkel valamint anyagi támogatásukkal is segíthetnek.
Azoknak is megéri elmenni egy koncertre, akik változatos zenei stílusra, elgondolkoztató szövegre és művészi előadásmódra vágynak egy egész estét betöltő koncerten.
A közönségre igazi lelki felfrissülés vár. Az együttes zenéje meghallgatható
honlapjukon.
A koncert időpontja és helyszíne:
Zilah, 2010. május 5. szerda, 18,00 óra
Városi Sportcsarnok, Bulevardul Mihai Viteazul, nr 49
Mindenkit szeretettel várnak a helyi szervezők:
a Zilahi és Szilágysomlyói Református Egyházmegyék